megrendelés: +36 20 520 6869

logo_bozsoki

megrendelés: +36 20 520 6869

AZ ÉLET TÚL RÖVID AHHOZ HOGY ROSSZ BORT IGYÁL!

AZ ÉLET TÚL RÖVID AHHOZ HOGY ROSSZ BORT IGYÁL!

Rólunk

A település és környéke már ősidőktől lakott hely volt. Ezt tanúsítják a területén talált leletek, melyek a péceli kultúra, a mészbetétes edények népének és a rómaiaknak itteni megtelepedéséről vallanak.

Bozsok nevét az oklevelek 1329-ben említették először Bozok néven. 1329-ben úgy említik egy oklevélben, mint Bárral határos települést Doboka és Monyoka között, tehát a mai Somberek területét is magába foglalta. Neve 1499-ben Palutha-Bosok írásmóddal tűnt fel. A nevéhez kapcsolódó Palota nevéből arra lehet következtetni, hogy itt egykor várszerű erődítmény, megerősített kastély vagy palota állt.

A török időkben elnéptelenedett településen 1694-ben délszlávok, majd 1724-ben németek telepedtek le. A délszláv lakosság később fokozatosan elköltözött a faluból.

Palotabozsok a 20. század elején Baranya vármegye Pécsváradi járásához tartozott.

Az 1910-ben végzett népszámláláskor a településnek 1863 lakosa volt, melyből 144 volt magyar, 1709 német, 10 délszláv, ebből 1835 volt római katolikus. 2001-ben a népszámlálás adatai szerint 1109 lakosa volt Palotabozsoknak, ennek 34,7%-a német nemzetiségű.

TERMÉKEINK

BozsokiDiófás Birs Pálinka

Erőteljes parfümös illat jellemzi a  Birs Pálinkát, amelyben a szegfűszeg és a citrusos illatok váltják egymást.

birs minden szépségét, illatát, fanyar zamatát hűen adja vissza és hordozza ez a nemes ital.

BozsokiDiófás Körte Pálinka

körtepálinka fizikai tulajdonságait tekintve lehet tükrösen tiszta, illetve abban az esetben, ha hordós érlelésnek vetik alá, barnássárga színűvé válik. Alkoholtartalma 38–40% között mozoghat. A pálinka alapját a cefre adja, amelybe kizárólag tiszta, fertőzésmentes, zúzott körte kerülhet.

MEGRENDELÉS

+36 20 9443 444

MEGRENDELÉS

+36 20 9443 444

bozsokidiofas@gmail.com

BozsokiDiófás Cabernet Sauvignon 2018

Határozott szerkezetű bor, magas sav és tannin tartalom jellemzi. A feketebogyós gyümölcsösséget mindig keresni lehet benne, s a dohány is gyakran ismertetőjegye.
A cabernet sauvignon tipikus partnerei a lágyabb, keménységét jobb egyensúlyba helyező borok.

BozsokiDiófás Portugieser 2022

Alacsony savtartalma miatt is kedvelt fajta, valójában a mindennapok bora. Hosszabb érlelésre csak akkor alkalmas, ha erőteljes terméskorlátozás mellett született borát új kishordóban érlelik. 
Tannintartalma közepes, az átlagos portugeiser borokat célszerű 2-3 éves korukig elfogyasztani.

BozsokiDiófás Cuvée 2022

A „küvé”, két, esetenként többfajta szőlő összeszüretelésével, must vagy bor adott célú összeállításával készült bor.

Hazai klasszikus példája az Egri bikavér, ami általában a Kékfrankos, a Cabernet, a Merlot és a Zweigelt tulajdonságait egyesíti.

BozsokiDiófás Rosé Cuvée 2022

Elméletileg bármelyik vörös szőlőfajtából készíthető, de a rozé királyok mindig kiválasztanak egy-egy fajtát, amelyből szerintük a legszebb rozék nyerhetők.
Provence-ban a különböző rozétípusokat színek szerint kategorizálják: pl. sárgadinnye, őszibarack, ribizli piros, grépfrút, mangó, mandarin.

Cím : Palotabiozsok kossuth u 126.
Tel: +36 20 520 6859

Megrendelés: +36 20 520 6869

e-mail: bozsokidiofas@gmail.com
fb: bozsokidiofas

Cím : Palotabiozsok kossuth u 126.
Tel: +36 20 9443 444

Megrendelés: +36 20 9443 444
e-mail: bozsokidiofas@gmail.com
fb: bozsokidiofas